logo

Közhasznúsági jelentés 2006

a)
A Számviteli beszámolót a külön íven csatolt 2005. január 1. – 2005. december 31. közötti időszakra vonatkozó egyszerűsített mérleg és eredmény-levezetés tartalmazza.

b)
Költségvetési támogatást a HÁRMASHALOM Alapítvány a 2005. év folyamán nem kapott.

c)
A HÁRMASHALOM Alapítvány az alapító által az alapításkor rendelkezésére bocsátott vagyont 2005. évben 1 725 000 Ft-tal, azaz Egymillió-hétszázhuszonötezer forinttal növelte.

Az Alapítvány munkavállalókat nem foglalkoztat, tisztségviselői díjazásban nem részesülnek, ezért költség ebből a szempontból nem merült fel.

d)
Az Alapítvány a 2005. évben az alapításkori vagyonon felül további vagyonra tett szert összesen 3 772 000 Ft, azaz Hárommillió-hétszázhetven-kettőezer forint összegben. Célszerinti juttatásokat 1 060 000 Ft, azaz Egymillió-hatvanezer forint összegben adott a Zrínyi Ilona Ösztöndíjprogram 52 nyertes pályázójának, valamint a lebonyolításban segítő KMPSZ munkatársnak.

Célszerinti juttatásokat más alapítványtól vagy költségvetési szervtől, nemzetközi szervezettől az alábbi részletezés szerint kapott:

Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány: 250 000 Ft (Nemzetként Európában)
Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány: 500 000 Ft (Délvidéki barangoló)

Célszerinti juttatásokat magánszemélyektől, vállalkozásoktól, civil szervezetektől 2 130 000 Ft, azaz Kettőmillió-egyszáz-harmincezer forint összegben kapott:

e)
Az Alapítvány központi költségvetési szervtől, elkülönített állami pénzalaptól, helyi önkormányzattól, kisebbségi települési önkormányzattól, települési önkormányzatok társulásától és mindezek szerveitől támogatást a 2005. évben az alábbi részletezés szerint kapott:

Nemzeti Civil Alapprogram: 500 000 Ft (Zrínyi Ilona Ösztöndíjprogram)
Nemzeti Civil Alapprogram: 250 000 Ft (Kárpát-medencei diákcsere-program)
Budapest XI. kerület (Újbuda) Önkormányzata: 137 000 Ft (Számítógépek hazaszállítása Stuttgartból)
f)
Az Alapítvány a vezető tisztségviselőinek juttatás(oka)t a 2005. évben nem nyújtott.

g)
Az Alapítvány 2005-ben közhasznú tevékenységének körében
a Délvidékre és Kárpátaljára történő tavaszi könyvszállításokkal lezárta a 2003-ban indított országos könyvgyűjtő akciót;
augusztus végén meghirdette a „Fogadjon örökbe egy magyartanárt!” – Zrínyi Ilona Ösztöndíjprogramot a 2005/2006-os iskolai tanévre, a kárpátaljai magyar nyelvű oktatás támogatását elősegítő programját és ahhoz kapcsolódó országos akcióját. A „Fogadjon örökbe egy magyartanárt!” akció lényegét abban fogalmaztuk meg, hogy lehetőséget biztosítsunk honfitársainknak arra, hogy anyagi lehetőségeikhez mérten tudjanak pénzbeli felajánlásukkal részben, vagy egészben jelképesen örökbe fogadni 2005-ben egy kárpátaljai magyar nyelven tanító pedagógust;
augusztusban az IND GmbH. (Stuttgart, Németország) ügyvezetője azzal kereste meg alapítványunkat, hogy nagyobb mennyiségű, jó állapotban lévő Pentium 2-es és Pentium 3-as számítógépeket tudnának felajánlani számunkra, amennyiben meg tudjuk szervezni az eszközök Stuttgartból történő hazaszállítását. Természetesen elfogadtuk a felajánlást, és szeptember 11-én hazaszállítottuk a számítógépeket;
augusztus utolsó napjaiban eddig nem látott esőzések miatt hatalmas árhullám söpört végig Székelyföldön a Nyikó-menti falvakban. Alapítványunk kötelességének érezte, hogy képességei szerint segítséget nyújtson az árhullám által érintett területen. Ennek érdekében gyűjtést kezdeményeztünk a kárenyhítéshez szükséges pénz előteremtése céljából és azt a helyszínen szétosztottuk. Ennek eredményeként az Alapítvány magánszemélyektől és gazdálkodó szervezetektől megközelítőleg 1 000 000 Ft pénzadományt gyűjtött össze. Az Alapítvány képviselői szeptemberben és decemberben jártak Székelyföldön és a pénzadományokat az alábbiak szerint használták fel: Az Alapítvány kurátorai 40 000 Ft, 50 000 Ft, illetve 60 000 Ft összegű adományokat képeztek a rendelkezésükre álló összegből, amelyet 17 károsult család között osztottak szét. Farkaslakán 2 család, Siménfalván 8 család, Nagykadácsban 1 család, Kiskadácsban 1 család, Nyikómalomfalván 1 család, Kobátfalván 4 család részesült pénzbeli támogatásban;
szeptemberben hirdettük meg a „Kárpát-medencei diákcsere programot” melynek célja, hogy minél több magyarországi diák számára tegyük lehetővé a határon túli magyarok által lakott területek megismerését, valamint személyes kapcsolatok kialakulását az ott élő diáktársaikkal. A program elsősorban a 12-16 éves korosztályt célozza, mert úgy gondoljuk, hogy ők már az a generáció, akik történelmi tanulmányaik alapján megérthetik azt a „történelmi furcsaságot”, hogy bármely irányba is hagyják el az anyaországot a Kárpát-medence bármely régiójában magyar anyanyelvű, magyar identitású diákokkal találkozhatnak;
októberben együttműködési megállapodást kötöttünk a Délvidéki Magyarok Ifjúsági Szervezetével hogy a Szervezet tagjai által írt és szerkesztett „Délvidéki barangoló – a Délvidék első turisztikai kézikönyve” című hiánypótló kiadvány magyarországi kizárólagos megjelentetését és forgalmazását az Alapítvány végezze; decemberben – a kuratórium döntésének megfelelően – az Alapítvány négy tagja kiutazott Kárpátaljára és az 52 nyertes pályázónak személyesen adta át a 2005/2006-os iskolai tanév I. félévére megítélt 20 000 Ft-os ösztöndíjat Aknaszlatinán és Szolyván.

Budapest, 2006. március 31.


dr. Simon Attila István
a kuratórium elnöke

  • Partnereink:

  • Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.